Kriminológiai Közlemények 80.

Szerzők
Válogatott szerzők
Kriminológiai Közlemények 80.

ELŐSZÓ

A Magyar Kriminológiai Társaság és a Magyar Kriminológiai Társaság PhD szekciója együttműködve a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal „A Kriminológia és büntető-igazságszolgáltatás a XXI. században címmel, 2019. november 15-én az ELTE ÁJK épületében, egésznapos szakmai konferenciát rendezett. Az eseményen elméleti és gyakorlati szakemberek egyaránt részt vettek. A hazai büntető igazságszolgáltatásban működő szervezetek, intézmények mindegyikéből érkeztek előadók. A konferencia programja magában foglalta a bűnmegelőzési szakértők és bírák kerekasztal beszélgetéseit, gyakorlati és elméleti szakemberek plenáris előadásait, valamint az ország különböző egyetemeiről érkezett doktoranduszok és doktorjelöltek kutatási beszámolóit. A szakmai eseményen kriminálpolitika, a kriminológia jóformán minden aktuális kérdéséről szó esett. A Magyar Kriminológiai Társaság 80. tudományos közleménye ezeknek az előadásoknak a szerkesztett változata. A kötet, más témák mellett, tartalmazza a bírói függetlenség szervezeti kérdésének jogállami garanciáit, az építészeti bűnmegelőzés elméleti és gyakorlati kérdéseit, a korrupció piacgazdaságra és innovációra gyakorolt hatásait, a kiberbűnözés trendjeit és tájékoztatást közöl a hazai gyermekjogi - és családjogi vonatkozású jelenségekről is. A tanulmányok között olvashatnak a helyreállító igazságszolgáltatásról, a büntetőjog, a büntetőeljárási jog, a büntetés-végrehajtási jog aktuális kihívásairól, valamint a büntetőjog filozófiájáról is. Értékes tanulmányok foglalkoznak az elméleti kriminológia, a bűnmegelőzés és kriminálpolitika más újdonságaival. Szerkesztőként minden érdeklődőnek csak ajánlani tudom ezt a kötetet.

Budapest, 2020. április 16.

Dr. Kiss Tibor
az MKT szakmai titkára

KRIMINOLÓGIA ÉS BÜNTETŐIGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS A XXI. SZÁZADBAN CÍMŰ TUDOMÁNYOS KONFERENCIA PROGRAMJA

A Magyar Kriminológiai Társaság és a Magyar Kriminológiai Társaság Kriminológia és Bűnügyi Tudományok PhD szekciójának egésznapos konferenciája a „Kriminológia és büntető- igazságszolgáltatás a XXI. században” címmel ‒ 2019. november 15.

Konferencia megnyitója

Gönczöl Katalin elnöki köszöntője

I. A korrupció hatása a piacgazdaságra, az innovációra

Bojár Gábor, a Graphisoft és az Aquincumi Technológiai Intézet alapítójának szakmai előadása

II. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által szervezett előadások

Hatala József rendőr altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke

Molnár István Jenő CPTED-szakértő

III. Kerekasztal-beszélgetés a bírói függetlenség szervezeti feltételeiről

Moderátor: Fleck Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE ÁJK Jog- és Társadalomelméleti
Tanszék)

Beszélgetőpartnerek:

Matusik Tamás, az Országos Bírói Tanács tagja, nyomozási bíró

Vadász Viktor, az Országos Bírói Tanács elnöke, büntető ügyszakos csoportvezető bíró

Keviczki István ügyvéd, volt büntető ügyszakos bíró

IV. Plenáris előadások

Elnök: Kadlót Erzsébet ügyvéd, a Magyar Kriminológiai Társaság főtitkára
Előadók:

Ivány Borbála ügyvéd (Magyar Helsinki Bizottság): Kirendelt védői rendszer fejlődése és hiányosságai

Nagy László Tibor osztályvezető, tudományos főmunkatárs (OKRI): A garázdaság megítélésének nehézségei a büntető-igazságszolgáltatásban

Pápai-Tarr Ágnes egyetemi adjunktus (DE ÁJK Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék): Az
elkövető személyének/személyiségének vizsgálata a büntetéskiszabási folyamatban

Sivadó Máté r. őrnagy, egyetemi adjunktus (NKE RT K Kriminológiai Tanszék): Marihuána
termesztő bűnszervezet felszámolása Budapesten és környékén.

Viszló Sára jogi előadó (Magyar Helsinki Bizottság): A látszat fontossága – Hogyan jelennek
meg a gyanúsítottak és a vádlottak a tárgyalóteremben, a nyilvánosság előtt és a médiában?

V. Az MKT Kriminológia és Bűnügyi Tudományok PhD- és fiatal oktatói szekció tagjainak előadásai.

1. Kiberbűnözés, gyermek-, és családjogi vonatkozású jelenségek és a helyreállító igazságszolgáltatás

Elnök: Tran Dániel, a PhD-szekció társelnöke, ügyvéd, PhD-hallgató (ELTE ÁJK
Kriminológia Tanszék)

Előadók:

Dornfeld László PhD-hallgató (ME Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola,
konzulens: Jámborné Róth Erika): Bűnmegelőzés a kibertérben az Európai Unióban és hazánkban

Kormos Norbert PhD-hallgató (ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, konzulens:
Inzelt Éva): Kiberbűnözés

Garai Renáta PhD-hallgató (KRE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, konzulens:
Domokos Andrea, Filó Mihály): Kapcsolati erőszak

Nagy Melánia PhD-hallgató (PTE ÁJK Doktori Iskola, konzulens: Herke Csongor, Gál
István László): A gyermekek büntetőjogi felelősségre vonásának sajátosságai

Szabó András PhD-hallgató (PTE ÁJK Doktori Iskola, konzulens: Nagy Zoltán András):
A jóvátétel következményei elkövetői oldalról

Varga Árpád PhD hallgató (ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola): Informatikai bűnözés egy ügyészségi aktakutatás tükrében

2. Büntetőjog, büntetőeljárási és büntetés-végrehajtási jog, a büntetőjog filozofiája

Elnök: Tóth Mihály egyetemi tanár (KRE ÁJK Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi
Tanszék)

Előadók:

Bakonyi Mária doktorjelölt (PTE ÁJK Doktori Iskola, konzulens: Tóth Mihály): A bíróság
elé állítás feltételeinek szerepének változása az 1973. évi I. törvénytől napjainkig

Gula Krisztina PhD-hallgató (PPKE JÁK Doktori Iskola) konzulens: Tóth Mihály): A
kényszergyógykezelés régi-új szabályozása a büntetőjogban

Deák Milán PhD-hallgató (ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, konzulens:
Morvai Attila): A bizalmi vagyonkezelés büntetőjogi értékelése

Véger Alexandra PhD-hallgató (PPKE Jog- és Államtudományi Doktori Iskola, konzulens:
Békés Ádám, Vókó György): A fogvatartottak jogorvoslati rendszere a bv. törvény szerint

Csontos Laura PhD-hallgató (ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, konzulens:
Hack Péter, Holé Katalin): Igazságelméletek:Egyszerűsítés és gyorsítás
az új büntető eljárásjogban

Hajdu Eszter PhD-hallgató (ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, konzulens:
Hack Péter): A téves bírói ítélet és hamis beismerő vallomás egyes pszichológiai aspektusai

3. Elméleti kriminológia, bűnmegelőzés és kriminálpolitika

Elnök: Lévay Miklós tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE ÁJK Kriminológia Tanszék)

Előadók:

Dési Ádám PhD-hallgató (ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, konzulens:
Lévay Miklós): Karneváli hangulat és kábítószerek a hazai fesztiválokon

Szalai Alida PhD-hallgató (ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, konzulens:
Borbíró Andrea): Gazdasági érdekek és őslakos közösségek a globális délen – a társadalmi
és a környezeti károkozás által kiváltott ellenállás állami kontrollja

Bezsenyi Tamás PhD-hallgató (ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, konzulens:
Lévay Miklós): Betöréseket utánzó rendőrökből olajozást tanító honvédekig

Bálint Réka PhD-hallgató (ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, konzulens:
Lévay Miklós): Az emberkereskedelem elleni kampányok hatásai

Szabó László András PhD-hallgató (NKE Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola, konzulens:
Koller Boglárka): A kriminálpolitika megváltozásáról tömeges bevándorlás okozta
válsághelyzetben Magyarországon 2015 után

Fejes Ida PhD-hallgató (ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, konzulens: Gönczöl
Katalin, Borbíró Andrea): Bűnmegelőzés az iskolában – nemzeti bűnmegelőzési stratégia kihívásai

Ivanics Zsófia PhD-hallgató (NKE Rendészettudományi Doktori Iskola, konzulens:
Ruzsonyi Péter): A fegyház, mint közüzem? A fogvatartotti munkáltatás és annak célrendszere
az 1945 előtti országgyűlési dokumentumok tükrében

A TELJES KÖTET ELÉRHETŐ ITT:
https://www.kriminologia.hu/sites/kriminologia.hu/files/kiadvany/2020/te...

CsatolmányMéret
teljes_kotet.pdf1.78 MB
bojar_gabor.pdf414.28 KB
kerekasztal-beszelgetes_a_biroi_fuggetlenseg_szervezeti_felteteleirol.pdf405.52 KB
molnar_istvan_jeno.pdf451.32 KB
papai_tarr_agnes.pdf358.12 KB
ivany_borbala.pdf375.53 KB
nagy_laszlo_tibor.pdf355.66 KB
sivado_mate.pdf402.09 KB
nagy_anita.pdf658.85 KB
dornfeld_laszlo.pdf363.59 KB
szabo_andras.pdf360.19 KB
varga_arpad.pdf394.09 KB
bakonyi_maria.pdf380.46 KB
veger_alexandra.pdf493.89 KB
csontos_laura.pdf381.33 KB
hajdu_eszter.pdf361.4 KB
desi_adam.pdf359.64 KB
szalai_alida.pdf383.02 KB
balint_reka.pdf374.94 KB
fejes_ida.pdf363.96 KB
ivanics_zsofia.pdf373.71 KB
year: 
2020